Az én démonom alkotó isten.
Földet és eget teremtett bennem,
hogy érezzem a szavak mélységét, a tettek magasságát.
Éjszakáim kietlenségéért adta a nappal világosságát,
hogy láthatóvá tegyem az igazat.
Holdat és csillagokat rajzolt homlokom redőire,
hogy megleljem a Naprendszerben kijelölt helyem.
Vizet és maghozó füveket zárt testem televényébe,
hogy zsenge sarjaim szárba szökkenjenek.
Madarakat röptetett be lelkem fuvallatába,
hogy a szárazföldi vadak ne áraszthassák el a telkemet.
És látván, hogy mindez igen jó,
a hetedik nap megpihent.
Valami mégis kimaradt...
Ó, szókrátészi daimón, bölcsesség belső hangja,
add, hogy megismerjem a hatodik nap
titkait!
Valami mégis kimaradt...
Ó, szókrátészi daimón, bölcsesség belső hangja,
add, hogy megismerjem a hatodik nap
titkait!
A szerzőről
Az Égiek úgy akarták, hogy a Kárpátkanyar egyik székely falujában lássam meg a napvilágot, 1952-ben. Az Ő kegyelmükből azóta is a Nap felé fordított fejjel járok-kelek a világban.
Hála édesapám olvasói szenvedélyének, a hosszú téli estéink hangulatát a görög mítoszok világa, Móricz Csibéjének története, az Erdély-trilógia „gyönyörűségesen zengő magyar nyelve” alakította. Már kisgyermekként ráéreztem arra, amit később felnőttként megtapasztalhattam: az embert és a világ dolgait élményszerűen csak a művészetekből lehet megismerni.
Mégis a reáltudományok útján lépdeltem egy ideig, majd engedtem az irodalom vonzásának.Az irodalom és én? Tanultam és tanítottam. Talán többet mond egy volt szakközépiskolás tanítványom vallomása: „...a tanár néni megmutatta, hogy az irodalom nem tantárgy, hanem tartalmas szórakózás, valami olyasmi, ami nélkül szegényebb lennék.”.
Verset 2010 szeptembere óta írok. Nem a Parnasszus felé igyekszem. Csak írok...
