Az éj alattomos lassúsággal kúszott fel az égboltra és bágyadt sötétségbe burkolta a hivalkodó nagyvárost. A szálloda harmadik emeletén egy férfi ácsorgott az ablak előtt. Nézte a járókelőket, a nyüzsgő éjszakai életet. Azt hitte, ma már otthon töltheti az éjszakát várandós feleségével, de nem így alakult. Az üzleti út elhúzódott.
Az asztali lámpa fényénél ledőlt az ágyra és hirtelen hatalmas fáradtság lett úrrá rajta. A stressz és a honvágy kimerítette. Lehunyta a szemét és már érezte is a láthatatlan kezeket, ahogy az álmok feneketlen mélyére ragadják. Ekkor apró elektromos kisülés zizzent fel a félhomályban. Először a hotelszobában, majd az egész utcában kialudtak a fények. Rémülten pattant fel a férfi szemhéja és rögvest felült az ágyban. A helyiség zsugorodni kezdett, a sötétség pedig bekebelezni vágyta a lelkét. Asztmás fulladás tört rá, szíve vadul kalimpált. Érezte, itt tovább nem maradhat. Szédült és gyengének érezte magát, magatehetetlennek. Az ajtóhoz bóklászott, amilyen gyorsan csak tőle tellett. Tépte, húzta a kilincset, de az megmakacsolta magát. Már a klausztofóbia kerülgette, mikor végre megadta magát és dobhártyáját hasító nyikorgás közepette kinyílt. Zihálva sietett a folyosóra, ám valószínűleg érzékei megtévesztették. Feje felé nem az épület plafonja, hanem a borús égbolt emelkedett, a távolban pedig egy patak csörgedezett. A férfi megtorpant, összezavarodott. Tétován nézett körül a kihalt réten, de csak egy száraz akácfa bólogatott neki a szélfúvásban. Az örvénylő lég megcibálta ágait, majd egyet letörve tovasuhant. A fiatalember értetlenül állt az elétáruló groteszk látvány előtt. Didergett. Karjait összekulcsolta a mellkasa előtt, és ekkor szembesült a ténnyel, hogy csak egy megviselt melegítő alsót visel. Megfordult, hogy visszamenjen egy pulóverért, de az ajtót már nem találta sehol. Rémülten elhátrált és egy kőben elbotlott. Fülrepesztő kutyavonyítás hasított a szélben, melyre egy bagoly kísérteties huhogása felelt. A nyakán vigyázban álltak a szőrszálak, miközben a földön fetrengett kínjában és tenyerét a fülére tapasztotta. Végeláthatatlan pillanatok sora telt el, mire elhallgatott a vészjósló páros. Megkönnyebbülve fogadta a csendet, feszült izmai elernyedtek. Épp feltápászkodni próbált, mikor két láb jelent meg a feje mellett. Bennrekedt a levegő. A férfi nagyot nyelt, majd tekintetét feljebb űzte a lidércszerű alakon. Az árny felé hajolt, sápadt arca két hatalmas szemet rejtett, amely kérdőn pillantott a páni félelemtől lebénult földön fekvőre. Két kitágult pupilla, a feneketlen sötétség. Az albínó szörnyeteg elvigyorodott, majd arca átrendeződött és a férfi egy rég látott ismerősét vélte felfedezni benne. Talán gyermekként láthatta utoljára… Egy szellem lenne? Egy kísértet szórakozik vele? A lidérc arca eltorzult vigyorba ugrott. Több se kellett! A férfi rákjárásban hátrálni kezdett, mielőtt a rémség utána kaphatott volna. Végtagjait gyorsan szedte egymás után, elementáris félelem hajtotta. Csak el innen! El minél előbb! A kísértet négykézlábra ereszkedett és darabos, hüllőszerű mozgással követte őt. A lény folytonos morgásának és a fiatalember légvételének hátborzongató elegye lüktetett a réten. Az ember minél több erőt fektetett a menekülésbe, annál gyengébbnek és lassabbnak érezte magát. Ereje végén járt. Reszketett, idegrendszere felmondani készült a szolgálatot. Itt a vég – harsogták a hangok a fejében. A szörnyeteg megragadta a bokáját, majd feljebb kúszott a férfi testén. Az áldozat ordításban tört ki, a ragadozó pedig, akár egy kígyó, óriásira nyitotta a száját, hogy bekebelezhesse a férfit… Ebben a pillanatban valami rácseppent az áldozat arcára. A csepp végig siklott az orcáján, majd beszivárgott a szájába. Fémes íz marta a torkát, ragacsos vér érintkezett a bőrével. Majd még egy csepp. És még egy. A szellem hörgése még kísértetiesebbre váltott, a férfi riadalma a tetőfokára hágott. Együtt ordítottak, majd a kísértett feje kettényílt és orrfacsaró bűz terjedt szét…
A magányos férj verejtéktengerben tért magához. Az óra hajnali hármat mutatott. Megkönnyebbülve sóhajtott fel. Se vér, se lidérc, se különös látomások. Csak egy rémálom volt. Hűvös téli szél borzolta karján a szőrt. Az ablak felé fordult, amely tárva-nyitva tátongott az éjszakába. Biztosan emlékezett rá, hogy bezárta. Megcsóválta a fejét, majd odabotorkált és becsukta a hotelszoba ablakát.
Pár órával később a szelíd napfény vígan kúszott be egy családi ház ablakán. A fiatal nő oldalra fordult az ágyában, szemét fekete karikák árnyalták. Feltornászta magát az ágyban, homlokát izzadtság gyöngyök permetezték. Rossz érzés kerítette hatalmába, de arról fogalma sem volt, miért. Domborodó pocakjára csúsztatta a kezét, majd nehézkesen felkelt a matracról. Ásított, aztán hirtelen megdermedt. Látómezője perifériájáról valami olyasmit észlelt, amitől a vér is megfagyott az ereiben. Kibillent az egyensúlyából és a térdére rogyott. Sikítozva, kapkodó mozgással dörgölte a lepedőt, de a vért már nem tudta eltűntetni. Ami megtörtént, azon nem változtathatott. A vesztesség fájdalma végigszántott szívén. Hangos zokogásban tört ki: siratta meg nem született gyermekét.
Az ég karmazsinpírban égett, közelgett a reggel. A függöny félrebillent, a démon kísértő árnya vihogva kúszott ki az udvarra. Csak egy őrangyal vette észre, és szomorúan ingatta ezüstös üstökét. Szánakozva bepillantott az összeroskadt asszonyra, majd kiterjesztve szárnyait a magasba emelkedett.
Az angyal hiába próbálta mindkettejüket figyelmeztetni a közelgő veszélyre, az emberek ma már nem törődnek álmaikkal. Bonyolult szimbólumrendszerük és összetettségük miatt, őrült fantáziálásnak tartják, rohanó világunkban nincs idejük a mélységekbe látni. Figyelhettek volna jobban egymásra, vigyázhatták volna egymás álmát, hogy a démon ne furakodhasson közéjük, de úgy tűnik, a férfi számára a pénz és a munka fontosabb volt.
Egy könny csordult ki az őrangyal áttetsző szeméből, majd eltűnt egy felhő mögött.
A szerzőről
Szilágyi Heléna vagyok, 1989. augusztus 12-én születtem Budapesten. Jelenleg a Szegedi Tudományegyetemre járok mint pszichológus hallgató, de állandó lakhelyem még mindig a pesti hetedik kerületben van. Ezelőtt a Szinyei Merse Pál Gimnázium biológia-kémia tagozatán tanultam, mert mindig is szerettem az állatokat és érdekelt a természet. 2008-ban érettségiztem. Általános iskolában rajz versenyeken is indultam, nyolcadik osztályos koromban fővárosi második helyezett lettem, ám a középiskolában nem nyílt lehetőségem tovább fejleszteni a rajztudásom, emellett az írás felé mindig is nagyobb volt a motivációm. Mióta megtanultam betűt vetni, foglalkoztat a történetírás és a karakterábrázolás. Irodalom tanáraimnak nem mertem elmondani ezt, csak az asztalfióknak írtam és pár közeli barátnőmnek mutattam meg a regényeimet. 2010 augusztusában kezdtem el jelentkezni különböző irodalmi pályázatokon.
Eredményeim:
2010. szeptember: Bukott angyal c. novellám megjelent a Holnap Magazin Lélekvándorok c. antológiájában.
2010. október: Az emberiség c. novellám megjelent az És így van jól c. antológiában az Underground kiadónál.
2010. december: első helyezés az Ami nélkül az idő sem gyógyít c. prózámmal Béres Magdolna Türelem c. pályázatán; a Függőség c. novellám megjelent a Fényerdő c. antológiában a Holnap magazin gondozásában, a Kaméleon internetes magazinnál publikálásra került A szeretet koldusa c. írásom.
2011. február: zsűri nyertes a Holnap Magazin tollforgató pályázatán az Utazás c. novellám.
2011. április: Mint a metró sínek nélkül c. novellám megjelent a Spángár András Irodalmi Kör 2011-es antológiájában.
2011. május: harmadik helyezés az Egymásért c. novellámmal az Erénynek erejével pályázaton.
