Szoby Zsolt: Angyali érintés

Jégcsapok árnyai nyúlnak az alkony szürkületében,

zúzmara lepte világ - pendül egy égi szitár,

emléked sziluettje lebeg fagyos esteli fényben,

s érte ma hálaimám rebben a szélparipán.

Ablak eresztékén kucorog konok éji magányom,

tél dala bár fütyörész, mennyei hang mi zenél,

s búg a fülembe avítt strófát: ne temesd soha álmod,

mert vele él a remény, halld mit a verse regél…

„Most még életed, óh társtalan és kimért;

sorsod része, ne véts ellene semmiképp,

mert lesz majd ki szeressen, ki öleljen és

légy fennkölt, hisz ez érzés ad örök reményt”

Látom egy angyal szól, szeme huncutul erre kacsingat,

rám mosolyog, csupa báj; megsimogat - s tovaszáll.

A szerzőről 

Születtem 1955. szeptember havának 28. napján egy kis Komárom melletti faluban, Szőnyben (ma már Komárom része). Itt, a nagyszülői házban ismerkedtem meg a világgal, amibe csak úgy, hipp-hopp belecseppentem. Az iskolás éveimet már Miskolcon töltöttem, mert szüleimet ide szólította a munka. 1965 óta itt élek, de a szívem nosztalgiából még ma is visszahúz abba a családi házba, ahol felcseperedtem. A gimnázium évei alatt én is éltem az akkori fiatalok életét, mely időszakra ma is szívesen gondolok vissza. Érettségi után Budapesten végeztem el a Kandó Kálmán Villamosipari Műszaki Főiskolát, majd visszajöttem Miskolcra dolgozni. Munka mellett szereztem még egy diplomát a Budapesti Műszaki Egyetem villamosmérnöki karán, s most vezetőként dolgozom mérnöki munkakörben. Ebből is látszik, hogy maximálisan reál beállítottságú vagyok, szenvedélyesen szeretem pl. a matematikát, az ezzel kapcsolatos logikai játékokat, és mellékesen rajongok az 1970-es évek zenéjéért.

Fiatal koromban és utána is rengeteget olvastam, szinte minden könyvet, ami a kezembe került. A könyvtár volt akkoriban a második otthonom. Szárnypróbálgatásként az első versemet 1972-ben írtam, s utána a rákövetkező években követték a többiek. Aztán nagyon hosszú szünet következett, és a feledés homályába merült minden akkor írott versem, mígnem egyszer véletlenül előkerült egy megsárgult, poros dosszié a padlásról. A verseim voltak benne. Ekkor kezdtem el újra írni, először csak magamnak, azután publikáltam őket a Poet irodalmi portálon. Jelenleg a Poet szerkesztőségében vezető moderátorként tevékenykedek.
Nyolc kötetben (antológiák, Poet évkönyvek, verses kiadványok) és egy helyi újságban jelentek meg eddig verseim pályázat útján, valamint felkérésre is. Eddig két díjazást értem el versíró pályázaton: egy 9. és egy 7. helyezést.
Szeretem a gondolataimat és érzéseimet verssel kifejezni, és úgyszintén nagyon szeretek szép verseket olvasni mások tollából.
Végezetül álljon itt egy gondolatom, mely az életről szóló hitvallásom is egyben:

„Ma a holnapot álmodd, hisz a tegnap már csak megmásíthatatlan múlt, ám a holnapod holnapután még csodaszép emlék lehet.  Olyan, mint amilyennek azt magadnak ma megálmodod.”