Sir I. Richard Galsworthy éppen napi sétája utolsó köreit rótta csodálatos kertjében kedvenc virágai között, kedvelt kutyája társaságában, amikor egyszer csak a szívéhez kapott. Hangos hörgés hagyta el ajkát, majd összeesett. Élemedett korú inasa, Malcolm a kutya hangos csaholására figyelt fel. Fájós, visszeres, öreg lábaival a hang irányába sietett, amennyire tőle tellett. Mire odaért, sir Richard már eltávozott az élők sorából. Mentőt hívott, de ő maga is érezte, tudta, hogy itt már semmi sem segít. A halálhír hamar elterjedt. A legnagyobb napilapok, köztük a neves Times is címoldalon közölte, hiszen Sir Richard nagy embernek számított. Óriási vagyonnal, hatalommal, befolyással rendelkezett, a legfelsőbb körökben is voltak lekötelezettjei. Sokan e társaságból örömmel sóhajtottak fel, mivelhogy végre felszabadultak a nyomás alól.
Sir Richard rokonai azonnal éhes hiénaként vetették magukat a vagyonra. Vagyis vetették volna, de a végrendelet felolvasása elhúzódott, tekintettel arra, hogy Marc Barton, a család ügyvédje külföldön tartózkodott mintegy két hétig.
A családtagok bevették magukat Richard Galsworthy ősi családi kastélyába annak teljesen biztos tudatában, hogy mindannyiukra csinos kis vagyont hagyott.
Sir Richard érdekelt volt az ingatlan- és az olajüzletben, valamint a szerencsejátékokban egyaránt. Apja elherdálta a családi vagyont, a kastély kivételével, így Sir Richard kénytelen volt húszéves kora óta keményen dolgozni.
Néhány éven belül létrehozta birodalmát, mely egyre hatalmasabbá vált. Ő maga pedig magabiztossá, kőkeménnyé és bizonyos fokig gátlástalanná, érzéketlenné. Saját testvérét, unokatestvéreit is alkalmazottként foglalkoztatta. Ezért nem is igen kedvelték – vagy talán finoman fogalmaztunk –, utálták őt. Soha nem nősült meg, gyermeke sem született.
Többen azt a véleményt osztották, hogy saját magán kívül nem is szeretett mást. Tévedtek, mivel vagyonát, a birtokait, a növényeket – különösen a virágokat –, no és a kutyáját rendkívüli módon szerette. 85 évesen halálozott el.
A család tehát kényelmesen bekvártélyozta magát a kastély különböző lakosztályaiba. Az első szinten, a kék lakosztályban sir Richard egyik unokaöccse, Ian Paxton és felesége, Irene lakott, mellettük két fiuk, Thomas és Marc Paxton, valamint hitveseik, a sárga és zöld lakosztályban.
A szemben lévő folyosón, a vörös lakosztályban sir Richard öccse, sir Daniel Galsworthy volt megtalálható a feleségével, Clara-val, mellettük a lila és a rózsaszín lakosztályokban lányaik, Maude és Felicity, a férjeikkel.
Az emeleti szobákat az unokaöccsök gyermekei és unokái, valamint sir Daniel dédunokái lakták. Összesen 30 főből állt a díszes kompánia. Idejük bőven akadt, és ha elunták a sétát, a teniszt, a golfozást, az úszást, a lovaglást, az olvasást, vagy éppen a kártyázás közbeni ivászatot – melyet főleg a családok férfitagjai műveltek előszeretettel –, akkor egymást marták. Mindenki azt gondolta, neki jut nagyobb szelet a tortából, ezért igyekeztek egymást rossz színben feltüntetni.
– Te nem is szeretted Richard bácsit! – szólt egy ilyen alkalommal Maude Galsworthy-Brighton Ian Paxtonhoz.
– Te pedig nem is látogattad őt soha! – vágott vissza neki Ian felesége, Irene. – Mi legalább ünnepekkor tiszteletünket tettük nála!
– Valóban! Azért, hogy begyűjtsétek az ajándékait, és pénzt kunyeráljatok tőle! – ezt már Felicity mondta.
– Na! Te is szép egy firma vagy! Mintha te különb lennél! A fülem hallatára jelentetted ki egyik évben karácsonykor, hogy ki nem állhatod a vén marhát! – vetette közbe Thomas Paxton.
– Ez! Hát ez…!
– Ebből elég legyen! Mindannyian egyformán fogunk örökölni! Fejezzétek be a sárdobálást, a kicsinyes, gyerekes, nevetséges vitáitokat! Én vagyok a rangidős, és megtiltom ezt a hangot! – dörgött sir Daniel hangja.
Amint látjuk tehát, e jeles társaság, eme kedves család minden tagja imádta egymást és nemesi származásukra tekintettel cizelláltan fogalmaztak, igazi hölgyekhez, urakhoz méltóan, előkelően viselkedtek. Ennek az idillnek Marc Barton, az ügyvéd megérkezése vetett véget. Természetesen minden érdekelt megkörnyékezte őt, árulná el, kinek kedvez a végrendelet, az értékes információért busás összeget felajánlva. Ám az ügyvéd foglalkozásának, mondhatni fajtájának azon ritka példányai közé tartozott, aki a becsületet helyezte előtérbe. A segítséget megtagadta, és kerek-perec kijelentette:
– A végrendelet felolvasása május 6-án, pontosan 2 órakor megtörténik! Addig legyenek türelemmel!
A kis családok idegei pattanásig feszültek. Már a közös étkezéseknél sem türtőztették magukat, rendszerint hangos vitákba, veszekedésekbe torkollott minden egyes reggeli, ebéd, vacsora. Néha majdnem tettlegességig fajultak az események.
Végre elérkezett a várva várt nap. A legtöbben a szobájukban étkeztek, akik mégis lemerészkedtek az ebédlőbe, egy szót sem váltottak egymással.
Pontban 2-kor azonban mindenki feszülten ott ült a nappaliban, a mosolyok hamisan ragyogtak, az izgatottság pókerarc mögé rejtése sem sikerült túlságosan senkinek.
Marc Barton méltóságteljesen körülnézett, majd kinyitotta a végrendeletet tartalmazó borítékot és fennhangon olvasni kezdte:
Én, I. Richard Galsworthy szellemi épségem teljes birtokában ezennel kijelentem, hogy Malcolm Hunt-ra, hűséges inasomra 100.000 fontot hagyok, valamint úgy rendelkezem, hogy halála napjáig e kastélyban élhet. Ezen összeget leszámítva minden ingó és ingatlan vagyonomat – beleértve a külföldi birtokaimat, az olajrészvényeimet, a vállalatomat és ezt a kastélyt is, melyben most nyilvánvalóan elszállásolták saját magukat engem cseppet sem szerető, ám annál számítóbb rokonaim – ennél a mondatnál zavart köhintés hallatszott a család soraiból – sir Arthurra hagyom.
Kelt.: Suffolk grófságban, Galsworthyben 2000. január 1-jén.
A beállt döbbent csendben csak a papír zizegése hallatszott, ahogy az ügyvéd összehajtotta.
– Ez nem lehet igaz! – szólalt meg Thomas Paxton elsőként.
– Sir Arthurra? Itt valami félreértés történt! – kiáltott fel hisztérikusan Maude Galsworthy-Brighton.
– És mi? Egy petákot sem kapunk? – kérdezte Ian Paxton, bár ez inkább kijelentésnek hatott, semmint kérdésnek.
– Micsoda inzultus! Kikérem magamnak! Megtámadom! – kiáltott fel végre felocsúdva a döbbenetből sir Daniel Galsworthy.
– Megtámadjuk! – javította ki Felicity.
– Így van! Mi is! – kiáltották a többiek egyöntetűen.
– Kérem, ahogy gondolják! – szólt a viharos gyorsasággal távozó család után az ügyvéd. – Véleményem szerint teljesen felesleges! – mondta ezt már csak úgy magának.
– Végre valamiben egyetértenek! A szükség egységgé kovácsolta őket – szólalt meg Malcolm, a hűséges inas rezignáltan. Ekkor jutott eszébe, hogy a kutyának elfelejtett enni adni, holott szegény pára már jó ideje kétségbeesetten csaholt.
– Tessék, itt a vacsora! – tette a kutya elé annak kedvenc májpörköltjét Malcolm, majd szeretettel megsimogatta az eb fejét. – Jó étvágyat, sir Arthur!
A szerzőről
A nevem Mercsek Tímea. 1976. 12. 31.-én születtem Székesfehérvárott. Amióta az eszemet tudom, imádok olvasni. Szó szerint falom a könyveket. Írással először kb. 11-12 éves koromban próbálkoztam. Azóta kb. 100 novellát, több mint 400 verset, néhány cikket és mesét írtam. A foglalkozásomat tekintve ügykezelő (adminisztrátor) vagyok egy hivatalban, ám ez számomra kényszerpálya, mert újságíró, író, költő szeretnék lenni. Furcsa, hogy a 35. életévemet taposva a lenni szót használom, hiszen mások általában ilyenkor már befutnak. Nekem eddig még nem sikerült. 2008 és 2010. között a Holnap Magazin irodalmi portál aktív tagja voltam, ennek köszönhető az írás terén elért jókora fejlődésem.
Húszas éveim elejéig Abán éltem, mely egy nagyközség Fejér megyében. Gyermekkoromban szerettem meg az állatokat és a természetet, s azóta is gyakran hódolok a kirándulás, a túrázás iránti szenvedélyemnek. További kedvteléseim még a már említett olvasás, a rejtvényfejtés, a családom (a párom és az ötéves kisfiam) és természetesen az írás. Ezen kívül érdekelnek a világ eseményei, a történelem, nyelvtan (a helyesírás az egyik „vesszőparipám”), de a biológia földrajz, a mindennapi tudomány is izgat, imádom a jó filmeket, illetőleg szeretem tudni mindennek a miértjét. Mottóm: Ne álmodd az életet, hanem éld az álmaidat!
Az alábbi kötetekben megtalálható néhány írásom:
Holnap Antológia 2008, Holnap Antológia 2009. tavasz-nyár, Holnap Antológia 2009. ősz-tél, Holnap Antológia 2010. tavasz-nyár, Sorsfordulók című novelláskötet (HM kiadása) 2010.
Néhány irodalmi pályázat, ahol kisebb eredményeket sikerült elérnem:
2005. Irodalmi Rádió Nemzedékek-generációk pályázata, 2009. Barátok Verslista Álom versek pályázata, 2009. Figyelőnet – Legyen Ön is tudósító! – a válságról szóló cikkemmel nyertem, 2008. – 2009. a Holnap Magazin berkein belül többször a nyertesek között voltam vers- illetve novellapályázatokon, 2009. a Magyar Szexológiai Társaság erotikus versek c. pályázata, 2009. Sikoly c. folyóirat Írj mikromesét, mikroesszét c. pályázata, 2009. www.mosolypontok.hu pályázatán (Írj optimista cikket) nyertem, 2010. a Holnap Magazin havi novellapályázatán nyertem, 2011. Tanítványi Láncolat Irodalmi Klub Műelemző pályázatán 8. helyezést értem el.
