Fekete Erzsébet: A teremtés napjai

Az én démonom alkotó isten.

Földet és eget teremtett bennem,
hogy érezzem a szavak mélységét, a tettek magasságát.
Éjszakáim kietlenségéért adta a nappal világosságát, 
hogy láthatóvá tegyem az igazat.
Holdat és csillagokat rajzolt homlokom redőire,
hogy megleljem a Naprendszerben kijelölt helyem.
Vizet és maghozó füveket zárt testem televényébe,
hogy zsenge sarjaim szárba szökkenjenek.
Madarakat röptetett be lelkem fuvallatába,
hogy a szárazföldi vadak ne áraszthassák el a telkemet.

És látván, hogy mindez igen jó,

a hetedik nap megpihent.

Valami mégis kimaradt...

Ó, szókrátészi daimón, bölcsesség belső hangja,
add, hogy megismerjem a hatodik nap
titkait!

A szerzőről 

Az Égiek úgy akarták, hogy a Kárpátkanyar egyik székely falujában lássam meg a napvilágot, 1952-ben. Az Ő kegyelmükből azóta is a Nap felé fordított fejjel járok-kelek a világban.

Hála édesapám olvasói szenvedélyének, a hosszú téli estéink hangulatát a görög mítoszok világa, Móricz Csibéjének története, az Erdély-trilógia „gyönyörűségesen zengő magyar nyelve” alakította. Már kisgyermekként ráéreztem arra, amit később felnőttként megtapasztalhattam: az embert és a világ dolgait élményszerűen csak a művészetekből lehet megismerni.

Mégis a reáltudományok útján lépdeltem egy ideig, majd engedtem az irodalom vonzásának.Az irodalom és én? Tanultam és tanítottam. Talán többet mond egy volt szakközépiskolás tanítványom vallomása: „...a tanár néni megmutatta, hogy az irodalom nem tantárgy, hanem tartalmas szórakózás, valami olyasmi, ami nélkül szegényebb lennék.”.

Verset 2010 szeptembere óta írok. Nem a Parnasszus felé igyekszem. Csak írok...