A város szélén, ahol az utak a hegyek felé futnak tovább, volt egy kocsma. Valójában talponálló, ahol a betévedő szomjas ember lehörpinti italát és megy tovább a dolgára. A környéken lakók csak Mennyországnak nevezik. Nyilvánvaló a célzatosság ebben az elnevezésben, hiszen az elfogyasztott ital mennyisége és a mennybemenetel érzése között egyenes összefüggés fedezhető fel. Ha az italok minőségét vizsgáljuk, meg kell állapítanunk, hogy bizony nem úriembernek való, a víz és az alkohol sejtelmes egybeolvadása jellemzi. A magyar ember sajátos humorára jellemző megállapítás, mikor felteszi a kérdést: – Hol a legdrágább a víz? Hát a kocsmában. Milye keserű utóíze van ennek a válasznak.
A kocsma tulajdonosa egy ősz hajú, kopaszodó öregúr, akin rajta felejtődött TMK-sű korából a kék munkaköpeny, így mérte az italokat. A kocsmába járók egyszerűen Vegyésznek nevezték, utalva vendéglátóipari munkásságára. Felesége, akit óriási méretekkel áldott meg a Teremtő, az alkalmazottja volt, ők ketten vitték az üzletet. A vendégek csak Csöcsi néninek hívták, de mivel ezt a szemébe nem merték mondani, így maradtak a Joli néni megszólításnál. Itt fordultak meg a környéken lakók, munkások, vagy éppen munka nélkül valók. Néhány percre, órára, a gondtalanság piciny szigetén érezhette magát, aki ide tévedt.
Az egyik sarokban Fischer úr oktatta ki a vele gyanútlanul sakkpartiba elegyedő idegeneket, akiknek rövid úton elvette a kedvét a játéktól. A régi kliensek már jól ismerték, és nem is akart vele leállni senki, mert előre tudták szomorú végüket. Fischer úr megszállottan vadászta az új partnereket, és gyűjtögette táblája köré az üres söröskorsókat.
Egyszer bejött egy ősz hajú, idős férfi és tizenöt lépésben mattot adott emberünknek, aki ha pisztolyt adtak volna a kezébe, azon nyomban főbe lőtte volna magát. A férfi, akiről később kiderült, hogy sokszoros bajnok, nemzetközi mester, nagynénjét látogatta meg a kórházban, majd betért egy italra, és úgy ahogy jött, el is tűnt. Csak a legenda maradt utána, hogy: – Egyszer, tudod az ősz, bajuszos öreg úgy lerendezte Fischert, hogy hetekig csak vizeléskor fogott parasztot a kezébe.
A másik sarokban Szivacs álldogált, aki gyakran segített a Vegyésznek rekeszeket pakolni, és egyéb trógermunkára is vállalkozott. Felesége rég elhagyta, alkalmi munkákból tartotta fenn magát. Egyébként vidám jókedvű ember volt, gyakran viccelődött, és volt egy jó tulajdonsága, sohasem sértődött meg, amivel sokan vissza is éltek, sértegették. Ő pedig valami hihetetlen felsőbbrendűséggel, ami rettentően zavaró tudott lenni, nézett végig az illetőn, hogy az szinte pondróvá alázva hallgatott el.
Az állandó vendégek közé tartozott még Gepárd, aki rokkant kocsijával a kocsma előtt parkolt, a haverok vitték ki neki a sört meg a vegyest. Valamikor vájár volt a bányánál, de a bánya bezárt, és ő nem volt képes váltani. Érszűkülete miatt levették az egyik lábát, azóta kesereg a kocsma előtt.
Törzsvendégnek számított Pecás is, aki olyan megszállott horgász volt, hogy télen a fürdőkádat engedte csurig, hogy legalább egy kicsit áztathassa a damilt a holtszezonban. Ő volt a kocsma varázslója. Egy húszcentis sneciből botgörbítő óriást tudott csinálni. Néha büszkén megjelent egy-két nagyobb ponttyal, de általában hetekig kínlódott egy szép példányért.
Sokan jártak ide, de többségük csak munka után tért be egy-egy korsóra, fröccsre, aztán már ment is tovább. Jól ismerték egymást, tudták a másik élete történetét, és csak napi szinten tudtak újat mondani egymásnak. Nők és fiatal lányok is jártak ide. Kurvák, lepusztult tönkrement életű, jobb sorsra érdemesek is, akik néhány italért, cigarettáért testükkel fizettek a környező kiserdőben. Sokan intézték itt ügyes-bajos dolgaikat. Vettek, eladtak, csereberéltek, ajándékoztak.
Verekedés ritkán adódott, azt se a törzsvendégek provokálták. Volt egy százötven kilós fiú, Kupola, aki kopaszsága miatt kapta a nevét. Ha ő jelen volt, nem kellett összetűzéstől tartani, mert rövid úton szállni tanította az illetőt. Valahogy mindig akadt egy jótét lélek, aki ilyenkor kinyitotta a kocsmaajtót.
Így zajlott az élet a városszéli talponállóban, ha meghalt valaki, akkor gyászukban, ha valakinek gyermeke született, akkor örömükben ittak az emberek. Olyanok voltak, mint egy nagy család. Ha valamelyikük egy darabig nem jött, vagy kórházba került érdeklődtek utána, s ha újra megjelent, nagy barátsággal fogadták Többen közösen lottóztak, totóztak, de néhány kisebb nyereményen kívül nem volt igazi sikerük. Kisebb-nagyobb munkákat is elvégeztek egymásnak, szigorúan baráti alapon.
Néhány napja azonban valami feszültség vibrált a levegőben. Elsősorban a Vegyész viselkedésén volt látható a változás. Mogorvább, szigorúbb lett, nem kedélyeskedett annyit. A focieredmények se nagyon érdekelték. Amikor az öregek rákérdeztek, fejfájással magyarázta ki magát. Egyik reggel azonban már nem bírta magában tartani:
– Gyerekek, holnap bezár a kocsma! – hangja reszketett, látszott, hogy küszködik a sírással.
– Hogyhogy Feri bácsi, csak nem nyaralni megy? – kérdezte kedélyeskedve Pecás. – Ezt ő sem hitte, hiszen már vagy tíz éve nem ment sehova az öreg.
– Sajnos nem. - dörzsölte meg a szemét a kocsmáros – Végleg bezárok.
Szivacs nagyot sóhajtott a sörébe, szinte szétrebbentette a habját. Ő már összerakta magában, hiszen a Vegyész jó ideje nem rendelt új árut, csak egy napi készlet volt a raktárban.
– Mi történt Feri bácsi, csak nincs valami komoly baj? – érdeklődött két lépés közt Fischer.
– Komoly baj van. Pár nap múlva lebontják a kocsmát. Bevásárló és szabadidő központ épül a helyére.– szólt csendesen az öreg.
Megállt a levegő, halálos csönd lett. Csak a cigaretták füstje szállt felfelé.
– Ez lehetetlen, nem hiszem el – szólt Kupola megsimogatva tar fejét.
– Pedig elhiheted fiam, mindennek vége – mondta a Vegyész, sajnálva a hosszú idő alatt barátaivá váló vendégeket, majd folytatta.
– Ma este mindent megiszunk, mindenki kap, amit akar.
Csendben maradtak. Máskor tomboltak volna egy ilyen felajánláson, most azonban hallgattak.
Este legjobb ruháikban, jobbára kinőtt esküvői öltönyeikben jöttek el és nagyon halkan, szomorúan iszogattak, felelevenítve a régi emlékeket. Gepárdot kocsistól felemelve, kitárva a bejárati ajtót vitték a söntéspulthoz. Senki sem rúgott be, úgy viselkedtek, mintha az angol királynő fogadásán lettek volna a Buckingham palotában. Tízkor mindenki elköszönt. A Vegyész fényes szemmel pakolta a poharakat. Szivacs megindultan kerülgette őt a rekeszekkel. Az ajtóra kikerült egy papiros: Az egység véglegesen bezárt!
***
Néhány nap múlva reggel kilenc óra tájt megjelent az utca túloldalán Szivacs. A szél kellemetlenül fújt. Rágyújtott egy cigire és komótosan eregette a füstöt. Várt. Rövidesen megjelent Fischer. Nem szóltak egymáshoz akkor sem, mikor az úton megpillantották Gepárdot, aki nagy indulattal tekerte a rokkant kocsi hajtányát feléjük. Szivacs hátranézett. Vagy húszan álltak mögötte. A Pecás, Kupola a lányok és a többiek. Köztük a Vegyész Csöcsi nénivel összekapaszkodva.
A hatalmas vasgolyó bezúzta az oldalfalakat, az ajtót, összetörte a pultot. Félóra múlva törmelék lett a kocsmából. Nem tudni, hogy csak a csípős szél volt-e az oka, de sokak szeméből könny csordult ki. Szó nélkül, csendesen, ahogy jöttek, úgy szállingóztak haza. Valami végérvényesen befejeződött. Új világ épül. A Mennyország zárva.
A szerzőről
Koczeth Lászlónak hívnak, sokan nicknevemről tövis néven ismernek. Születtem Szekszárdon 1952. október 22-én.
Hivatásom magyar-történelem szakos tanár, könyvtáros.
Jelenleg nyugdíjas, ha felpiszkálnak újságot is írok.
Ahogy apám, aki nyomdász dinasztiából származott, este hazaérkezett az Athenaeumból, rögtön kotorászni kezdtem táskájában, hogy hozott-e betűt. Egy alkalommal azt találta mondani – Apa, mit hoztál? – kérdésemre, hogy nem hoztam mást, betűt.
Ettől kezdve betűkereső lettem. Igaz ő is vigyázott most már mit hagy a kemény bőrtáskájában – illata még néha-néha de ja vu beazonosul, ha bőrdíszműves bolt előtt megyek el.
Nyolcévesen Odüsszeusz kalandjait olvastam Szabó Árpád szép Homérosz átiratában, de hogy hogyan kerültem át olvasóból a másik oldalra, már nem tudom. Voltak biztató ifjúkori próbálkozások, művészeti táborokban megzenésített verseim elhangzottak, de több semmi.
Elragadtak a művészetek. Voltam énekes, népi táncos, versenytáncos, amatőr színész, dramaturg alkalmi sikerekkel.
Budapestről vidékre kerülésemmel az ambíciók megszűntek, visszavedlettem olvasóvá.
2003 után, mikor elveszítettem feleségemet, kezdtem újra írni. Első írásommal országos pályázaton sikerült bekerülnöm egy antológiába. Innen kezdve több irodalmi közösség tagja, lektora, moderátora, művészeti vezetője lettem. Egy ideig Belső Galaxis néven irodalmi portált működtettünk sikeresen Kozma Ildikó grafikussal.
2003 után, mikor elveszítettem feleségemet, kezdtem újra írni. Első írásommal országos pályázaton sikerült bekerülnöm egy antológiába. Innen kezdve több irodalmi közösség tagja, lektora, moderátora, művészeti vezetője lettem. Egy ideig Belső Galaxis néven irodalmi portált működtettünk sikeresen Kozma Ildikó grafikussal.
Több antológiában, folyóiratban jelentek meg írásaim. Néhány irodalmi pályázat nyertese, helyezettje lettem (pl: 2006. Hatvan város irodalmi díja próza kategóriában).
